Munkáltatóknak Önéletrajz feltöltése | Karriertanácsok | Állások e-mailben
 

pecs-allas.hu

Zaklatás, várandósok kirúgása - diszkrimináció a munkahelyen


A diszkriminációs esetek kivizsgálására létrehozott Egyenlő Bánásmód Hatósághoz az utóbbi fél évben is érkeztek bejelentések. Négy esetben állapítottak meg munkával kapcsolatos jogsértést. Milyen túlkapásokat követtek el a munkaadók?

Kövesse híreinket, állásainkat facebook-oldalunkon.  

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság az első fél évben 15 esetben állapított meg különféle jogsértéseket. "A látóterünkbe került esetek közül eddig összesen 4 érintette a munkavállalókat"- enged némi bepillantást a helyzetbe Gregor Katalin, az EBH Hatósági és Jogi Főosztályának vezetője. Új jelenség, hogy az év első felében jellemzően a kisgyermekes édesanyákat érte még a szokásosnál is több hátrányos megkülönböztetés és jogsértés. Több eset kivizsgálása most is folyamatban van. "Egyre gyakrabban fordul elő, hogy az édesanyákat várandósságuk megállapítása után, még próbaidő alatt elbocsájtják állásukból. Az új Mt. e tekintetben is inkább a munkáltatóknak kedvez"- magyarázza Gregor Katalin.  Emellett számos női panaszos hatósággal ismertetett esetéből az is kiderül, hogy még mindig rengeteg alkalommal sérül az "egyenlő munkáért egyenlő bér" elve. Előkerült a szexuális zaklatás is

A szexuális zaklatás is előkerült a munkavállalói panaszok között.  Egy nő és egy, a női jogvédő szervezet is épp ez ügyben fordult az EBH-hoz. Beadványaikban arról számoltak be, hogy egy közszolgáltatást végző társaság vezetője a közmunkásként dolgozó nők közül többet is szexuálisan zaklatott a munka során a kitakarítandó víkendházakban. Zárt ajtók mögött ajánlatot tett neki, majd fogdosta, csókolgatta. Ezt természetesen a sértett családja sem hagyta annyiban. A panaszos férje kérdőre is vonta felesége főnökét - aki aztán mentegetőzésként egy másik munkavállalót próbált meggyanúsítani az esettel és a későbbiekben is végig tagadott. Az ügyben panaszt tévő egyesület kérelmében arról is beszámolt, hogy a társaság másik, korábbi munkavállalója is áldozatául esett már a főnök molesztálásának-emellett az említett főnökről régóta az a hír járta a munkahelyen, hogy más esetekben sem riadt vissza a hasonló tettektől.

Bár a panaszt egyénileg benyújtó nő által elmondottakat a hatóság nem tudta teljesen egyértelműen bizonyítani, az egyesület által benyújtott kérelem vonatkozásában azonban legalább egy női munkavállalóra vonatkozóan sikerült megállapítani a zaklatás tényét. A hatóság a jogsértést megállapító határozat 90 napon át történő nyilvános közzétételéről és eltiltotta a munkáltatót a jogsértés jövőbeni tanúsításától.

Hajós munka: miért csak 35 év alatt?

Nagy a külföldi munkavállalási kedv, ezért nem meglepő, hogy a diszkrimináció ezt a területet is utolérte. Egy külföldi munkavállalást tervező magyar épp azért panaszolt be egy munkaközvetítő irodát az EBH- nál, mert a cég a szolgáltatásait pusztán a panaszos életkorára hivatkozva megtagadta tőle-ám eközben semmilyen szempontból nem vizsgálta meg a szakmai alkalmasságát. A kérelmező az eljárás során dokumentumokkal is alátámasztotta, hogy valóban felkereste a folyami hajón végzendő munkával kapcsolatban az adott céget. Megkeresésére azonban azt a választ kapta írásban, hogy életkorára tekintettel már nem tudnak érdemben foglalkozni pályázatával. 

A munkaközvetítő cég az ügy kapcsán azzal védekezett: az alkalmazás feltételeit minden esetben a külföldi partnercég határozza meg, továbbá a hajót üzemeltető munkáltatók tapasztalatai alapján az ilyen jellegű megterhelést kizárólag a 35 év alatti korosztály tagjai képesek elviselni.  Ennek megfelelően a sértettet pusztán egy kellemetlen kudarcélménytől szerették volna megóvni. Az EBH végül megállapította: az eljárás alá vont cég valóban megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A munkaadó itt sem kapott pénzbüntetést, csupán weboldalán kellett feltüntetnie a határozatot.

Anonim úton is tehető bejelentés

A jogsértést tapasztalók az EBH budapesti vagy megyeszékhelyi kirendeltségeihez fordulni jogorvoslatért. "A panaszokat postai úton, saját aláírással vagy a helyszínen, az EBH referenseknél jegyzőkönyvbe diktálva lehet eljuttatni az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz"- ad gyors útmutatót a bejelentéshez Dr. Gregor Katalin. Az e-mailben elküldött bejelentést ebben az esetben kivételesen célszerű inkább kerülni. "Volt már példa rá, hogy úgy nyújtott be valaki bejelentést a panaszos e-mail címén keresztül, hogy maga a sértett nem is tudott róla."   

Takács Gabriella


Tipp

Állások a régióban

Baranya megye - 8 állás
Pécs - 8 állás
Somogy megye - 6 állás
Dombóvár - 5 állás
Szekszárd - 4 állás
Kaposvár - 4 állás
Szigetvár - 4 állás
Tolna megye - 3 állás


Cikkek

Karrierindítás ösztöndíjjal: nyolc egyetemista elstartolt

Megvannak az idei GE Foundation Scholar-Leaders ösztöndíjprogram nyertesei. A Közép- és...

Indul a diákmunkák szezonja - mit kínálnak a munkaadók?

Hamarosan startol a nyári diákmunkák szezonja, így most kell lépnie a fiatal állásvadászoknak. A...

Vállvonogatás, műmosoly - valóban csapnivalók a magyar eladók?

Nem köszönnek, nem mosolyognak és nem segítenek az eladók - derül ki a Mapei Kft. 150 kereskedést...

Biztos munka vagy jó fizetés? - itt a válasz

A potenciális munkavállalók számára nem a magas fizetés a legvonzóbb, hanem az, ha egy állás hosszú...

100 ezer munkahely lehet a gyógynövény-termesztésben

Új koncepció készül az agrártárcánál a gyógynövény-termesztés fejlesztésére. A gyűjtés, válogatás,...

Karrierhálózat

BeKnown